Hogyan lesz vége - részletek

Kép forrása: Pinterest / Emi Haze

Kép forrása: Pinterest / Erick Centeno

Első Levél

2017/01/28

Amit soha nem mondtam ki hangosan, amiről nem tudsz, mert nem hallhattad tőlem, pedig csak olyan buta és önhitt voltam, hogy azt gondoltam, nincs szükséged rá, hogy halld is ezeket a dolgokat, amiket igenis ki kellett volna mondanom, hogy tudd, hogy elhidd, hogy érezd.

Annyira sajnálom, hogy csak növeltem a bizonytalanságod. Hogy minden akaratommal együtt kevés voltam ahhoz, hogy boldoggá tegyelek. Hogy bízzak benned azért, hogy elhidd, értelme van a kettőnk együttlétének. Hogy valóban a tied vagyok, ahogy mindig is kérdeztél. Igen. A tiéd. Egészen. De elfeledkeztem rólad. Hogy te mennyire egyedül vagy velem ebben a kapcsolatban. Hogy én is tehetek a te magányodról, amit te nehezebben viseltél sokkalta annál a magánynál, amit én éreztem miattad. Hogy szeretlek. Minden idegszálam érted rezdült, közben elfelejtettelek biztosítani arról, hogy minden rendben. Nem hittem neked, te le is mondtál már arról, hogy folyvást bizonygass nekem. Annyi mindent tettél értem, én meg csak szajkóztam a sérelmeim, ahelyett, hogy észrevettem volna a szemedben a fájdalmat, a hiányt, a keserűséget. Mert én mindig mindenáron mindent túl akartam élni. És így elfelejtettem veled élni. Mindketten rosszak voltunk egymáshoz. Ugyanakkor ez fordítva is igaz. A legjobb ember vagy, akit az ég adhatott nekem. Megtanítottál szenvedéllyel szeretni, törődni, gondoskodni, kitartani mindenek fölött. Esélyt kaptam a sorstól. Még meg kell tanulnom sokmindent. De elindultam. Akkor, rég. Azon a nyamvadt buszon. Ott, a bérelt lakásomban. Aztán itt, az 54-ben, majd a 49-ben. Most megint itt - de semmi nem változott, itt bent. A szívemben. Csak nem mondtam ki: szerettelek.

Kép forrása: Pinterest / Emi Haze

Második Levél 

2017/03/10

Megint én vagyok az oka minden bajodnak.

Bementél az Addiktológiára, és mindenki győzködött, hogy tartsak ki melletted, támogassalak, hogy érezd, hogy száz százalékban melletted vagyok, mert, ha te ezt nem látod, akkor baj lesz, azaz, akkor nem lesz okod bentmaradni kezelésen, meggyógyulni, és egészségesen visszatérni. Igen ám, csakhogy az egész csalàd elfelejti - mintha nem rólatok, a ti véretekről lenne szó -, hogy mit éltem át melletted, és, hogy végre levegőhöz jutottam, hogy végre nem minden percem a miattad érzett aggodalommal telt. Igen, föllélegeztem, megszabadultam tőled, a tehertől, amit cipeltem. De melletted voltam, megtettem mindent, és azt gondoltam, hogy neked is ugyanilyen jó lesz a különlét, hogy ráláthatsz így a kapcsolatunk mibenlétére, és eldöntöd - tiszta tudattal - mihez akarsz kezdeni mivelünk, az életeddel, a munkáddal.

És mi történt? Te a nyugalmat - hogy nem mentem minden héten kétszer, csak három alkalommal voltam összesen látogatni - alibiként használtad arra, hogy megokolhatsd magadnak, aztán végül a családnak is, hogy igen, én tulajdonképpen magadra hagytalak, ezért a 2 hónapnyi józanságoddal végigbasztad az ottani szukákat, sőt, az egyik drogos alkoholista játékgépfüggő kutyakozmetikás ribancot még a szerelmeddel is kitüntetted, bemutattad a családodnak. Én vagyok ezért felelős? Mert te gyógyulni mentél be, saját állításod szerint miattam. Ott pedig mindent megtettél, hogy engem eltörölj az életedből.

Nem tudom, miért család a te családod. Vérengző állatok hordája. Szeretet nincs, se tisztelet, se becsület. Én a feleséged vagyok, mégis amit ez a család művelt velem, nem tükrözi ezt a tényt. Ti olyanok vagytok, mint a mágnes. Egyikőtök élete sem folyhat a másikótok befolyása nélkül. Egyikőtök sem érti meg a felnőttlét lényegét, mindegyikőtök függő a másiktól. Nem tudtok elszakadni, leválni egymásról, ami előfeltétele lenne egy egészséges felnőttkapcsolat, majd pedig saját család kialakulásának. Fárasztó ezeket a tényeket magyaráznom süket füleknek. Csak leírom, hogy nyomot hagyjak. Hogy emlékezzek. Hibáztam. Én család nélkül nőttem föl, csak egy szál magam, az Édesapámmal. Ne haragudj, de téged nem irigyellek. Szánlak. 

Harmadik Levél

Kép forrása: Pinterest / Emi Haze

2017/06/18

Otthagytalak, hazajöttem. 

Újra magadra hagytalak. Újra az én hibám bármi, ami ezután jön. 

Döntenem kellett, látva, hogy neked a napi betevő az italt és a dohányt jelenti.

Látva, hogy neked mindegy, ki van melletted, csak vigyázzon rád annyira, hogy bele ne halj az életedbe. Látva, hogy én fikarcnyit sem érdekellek.

Mindezek tudatában arra jutottam, hogy miért maradjak. Nekem nem kell semmi, ha nincs szeretet az életemben. Ahogy elértem a Keletibe, esküszöm, vigyorogtam a megkönnyebbüléstől.

Megpróbáltam.

Nem csak a munkahelyet, hanem téged, az új életet elfogadni, amibe belementem. Miattad.

Nem kényszerített senki, csak én magamat. De te tudod a legjobban, hogy ez sose kifizetődő.

Hányszor mondjam: szeretlek. De nagyon fájdalmas olyasvalaki iránt érezni, aki nem viszonozza.

Te sose mondod, csak, hogy mást szeretsz, más után esz a fene, hogy vele milyen lehetett volna. Érdekes és brutálisan fájdalmas, hogy mindazok után, amiket ez a senki tett ellened, és mindazok után, amiket én tettem érted, neked csak ő létezik. Erős érzéseket keltett benned, és én gyenge vagyok, hogy ezt elviseljem.

Nem áldozhatom föl magamat teérted.

Elég.

Fáj.

Fáj, hogy érzem minden telefonbeszélgetésben az elégedetlenséged, hogy tudom, én csak egy helyettesítő vagyok az életedben, mert te keresed, kutatod az igazit, vagy meg is találtad, csak időlegesen elvesztetted. Az én igazim te voltál. De meghalt a bizalmam, eltűnt azzal a férfival együtt, akinek örömmel főztem, akit szerelemmel vártam haza, aki nélkül elpusztultam volna.

Megváltoztunk, és ezt egyikünk sem kezelte helyesen.

Annyira fáj.

Megint panaszkodom, ugye? 

Könyvet kellene írnom.

Terápiás célzattal.

Mert hiszed, vagy nem, a kommunikáció segít. Még, ha nem hallja senki, csak én olvasom... Elhiszed, hogy ez az egyetlen kapaszkodóm? Hogy üres az életem? Igen. Mások vagyunk. Kiegészíthettük volna egymást, ha csak rólunk van szó. De, sajnos többismeretlenes ez az egyenlet, és ez nekem nem tetszik. Hogy neked mi nem tetszik? Az akaratosságom, az önálló döntéseim, a kiartásom, a szeretetem. És még sok egyéb. A te mínuszod a családi hagyomány továbbőrzése. Amíg ez jelen van, csak olyanok vehetnek részt a te életedben, akik osztják mindezt. Éppen ezért tartunk mi külön irányba. Nem működhet, csak egy-egy röpke napra-hétre... Pedig olyan jó, istenem, de jó volt veled. Mondtam ugyan, hogy soha nem kellett volna rádköszönnöm, de hazudtam. Magamnak. 

Jó ember vagy. 

Ne fecséreld el az életed. Szeress valakit, hogy te is megérthetsd, milyen szeretve lenni.

Kép forrása: Facebook / Ewa Hauton Paintings

Negyedik Levél
2018/05/18
Kijövök, mert nem tudok aludni egy ilyen ember közelében. Nem azt írom - mellette; évek óta külön alszunk.
Szóval egy ilyen.
Milyen?
Akinek egy jó szava nincs hozzám; aki nem képes felfogni, hogy szenvedés minden napom, vagy miatta, vagy az általa kiváltott következmények miatt.
Olyan ember, aki hangoztatja, hogy a felesége vagyok, de fogalma nincs, hogy mit jelent ez egy normális közegben. Itt azt jelenti, hogy mosok-főzök-takarítok egy testi-lelki terroristára.
Nem egy szegény alkoholista; egy aljas "éljünk a mának"-ember, aki képtelen arra, hogy egyedül éljen, és végre békén hagyjon - minden gyűlöletünk - bizony, ez oda-vissza érvényes! - ellenére.
Évek óta bennragadtunk egy szeretet és megbecsülés nélküli kapcsolatban. Milliószor elmondtam, hogy én így nem tudok és nem akarok élni. Nekem ez nem életcél, hogy egy önimádó és aljas alkoholistának a háziszolga-felesége legyek.
Nem szeretlek!
Nem szeretsz.
Akkor miről kellene nekünk beszélni? Minek írom én ezt, minek?

Kép forrása: Facebook / Ewa Hauton Paintings

Egy normálisan, azaz a realitás talaján gondolkodó ember, még ha aljas gazember is, fölfogja, hogy mi a helyzet, és elsétál, és hagy élni..., de te: nem!

Csak kínlódom, amíg éldegéled ezt a rohadt és önző életed.
Ha bajom van, és szólok róla - megsértődsz. Hogy merek panaszkodni ( mert bajom van )...?
Milyen bajok? Aprók-nagyok, mint mindenkinél; azután komolyabbak. Persze, csupán egyéni megítélés kérdése, szemantika...
Eltöri  az ujjam figyelmetlenségből, miközben fölsegítem a halott kutyája mellől.
Megcsal.
És azóta is rá gondol, mert mi lett volna, ha..., de azért rajtam élősködik.

Te mindig kiválasztod, éppen kinek az életét nyomorítsd meg.
Ebből következik, hogy nekünk semmi közünk egymáshoz.
Már egyszerűen túlléptünk azon, hogy nem szeretlek - úgy gyűlöllek, hogy egy helyen nem tudok lenni veled!
És engem okolsz. Mert mindketten hibásak vagyunk. Igen. Egy kapcsolat megromlása mindkét fél felelőssége. Igen... Számolj csak a százalékot,  mint mindig; bontsuk le, hogy melyikünk tettei, és milyen mértékben hatottak rombolóan ebben a csodás házasságban.

Veled törődni kell, de te mikor törődtél magadon kívül mással - ha kellett valamire, ha célod volt vele.
Ez nem igazi törődés, csupán befektetés; egy tranzakció: valamit valamiért.

Undorodom tőled. És utálom magam, hogy ennyire buta voltam, tipikus, sajnos.

Nem szeretlek, nem szeretsz!
Menj el, költözz el végre!
Én adtam esélyt eleget; amikor meg már nem adtam, te adtál magadnak.
Engem elkergettetek! Engem lehordtok! Te! Ti! A szent család!
Én szenvedek a mai napig a ti nem emberi, aljas viselkedésetek miatt.
És én is szégyenlem magam - helyetted, helyettetek!
Mert bármely jóérzésű ember hall rólad, lát téged, nem érti, miért vagyok veled...?
Nem vagyok.
Egyedül vagyok, és te rám akaszkodsz.
Így élsz. Kihasználod, akit tudsz. Munkahely, család, egyremegy.
Én ebben nem vállalok több szerepet, vége!
Boldog leszek, mert az akarok lenni, nem pedig egy agyonnyomorított háziszolga-feleség

Kép forrása: Pinterest

Mindegyik Levél tartalma hű az eredetihez. Sokat vacilláltam, megosszam-e, és találtam indokot rá. Sokminden válik nyilvánvalóvá így az évek múltával. A 2020-as évet tapossuk, és még mindig fönnáll ez a függőségeken alapuló viszony.
Föl lehet tenni a már szokványos kérdést: miért?
Az én akaratom ide kevés.

Kép forrása: Pinterest / Petre Cosmin